Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei óvatosan derűlátóak az Endeavour hétfői indítását illetően, miután egy nappal korábban nem sokkal a tervezett start előtt kellett leállítani a visszaszámlálást a kedvezőtlenre fordult időjárási viszonyok miatt. Vasárnap az indítóállás fölé felhők ereszkedtek két órával a tervezett startidőpont előtt. A meteorológusok előrejelzése 60 százalékos esélyt ad arra, hogy hétfőn az indítást nem gátolják meg a légköri viszonyok. Egy nappal korábban ez az esélylehetőség 80 százalékos volt. Az Endeavour hat amerikai űrhajóssal - köztük egy nővel - a Föld körül hozzávetőleg 350 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomásra (ISS) indul.
Rakterében egyebek között egy 18 tonna tömegű, hét méter hosszú, 4,5 méter széles összekötőmodult szállít az űrbázisra, és ugyancsak eljuttatja oda az olasz gyártmányú Cupola nevű csillagászati megfigyelő berendezést is. Az indítás tervezett időpontja közép-európai idő szerint 10 óra 14 perc. Az idén ez az első űrsikló-indítás. Ebben az évben még négy missziót terveznek, és ezzel lezárul az 1981-ben kezdődött űrrepülőgép-program. Az amerikaiak eredetileg a nyolcvanas években négy űrsiklót állítottak szolgálatba: a Columbiát, az Atlantist, a Discoveryt és a Challengert. Miután a Challenger 1986-ban az indítás után nem sokkal felrobbant, és hét űrhajós veszett oda, építették meg pótlására a most indulni készülő Endeavourt, amely először 1992-ben emelkedett a magasba.
Vona Gábor "az élősködő politikusokat" nevezte az egyik nagy problémának
A Jobbik elnöke Magyarország legnagyobb problémáinak "az élősködő politikusokat", a multinacionális tőkét és "a cigányság jelentős részét" nevezte egy választási gyűlésen csütörtökön Gyomaendrődön. Vona Gábor szerint, aki Samu Tamás Gergő, pártja országgyűlési képviselőjelöltje mellett is korteskedett, "mindaddig, amíg az élősködőktől nem szabadítjuk meg Magyarországot, addig akármilyen programokkal, tervekkel meg elképzelésekkel áll elő a kormány, a lyukas hordóba fogja hordani a vizet". Közölte: először a politikai bűnözéstől, az álláshalmozóktól, a korrupciótól kellene megszabadítani az országot.
Mesterházy azt ígérte, megvédik jelöltjeiket a rágalmazásoktól
Az MSZP elnöke azt ígérte a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tagjainak és rajtuk keresztül valamennyi jelöltjüknek, hogy meg fogják védeni őket a rágalmazásoktól. Mesterházy Attila Balatonszemesen a BÖK kétnapos találkozójának első napján, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a tanácskozás résztvevői aggodalmuknak adtak hangot a napokban a Győr-Moson-Sopron megyei Kónyban történtek miatt, ahol "Fideszhez közeli vagy velük szövetségben álló jelöltek arról beszélgettek (...) hogy hogyan lehetne megvádolni, megrágalmazni, befeketíteni jelölteket, csak azért, mert esélyesnek tartják őket".
Fidesz-KDNP: nyolcpontos javaslatcsomag a lakáshitelesek megsegítésére
Nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoztak ki fideszes képviselők a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére: megtiltanák például az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét. A devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítése a legsürgetőbb, ezért 8 pontos javaslatcsomagot állítottak össze, ezekből a kövejövőben törvényjavaslatok lesznek - közölte Tapolcán Rogán Antal és Kósa Lajos. Kósa Lajos hangsúlyozta, szeretnének konzultációt folytatni a lakáshitelesek egyesületeivel és a bankokkal, a parlamenti vitában pedig az ellenzék is hozzátehet ezekhez a javaslatokhoz.