A Fidesz elnökének évértékelője nagy, de nem elsöprő figyelmet keltett: elhangzásának másnapján az emberek négyötöde értesült róla, húsz százalékukhoz a híre sem jutott el - olvasható a hétfői Népszabadságban a Medián Közvélemény- és Piackutatási Intézet szombati, ezerfős, telefonos felmérése alapján. Orbán Viktor évértékelőjének másnapján a megkérdezettek negyede a beszédet az elmúlt néhány hét legfontosabb eseményei között említette, de ezzel csak a második helyre került a BKV-botrányok mögött. A megkérdezettek átlagosan két-három üzenetre emlékeztek, a legtöbben a változás általános ígéretére és az egymillió új munkahelyre.
A rend, az elszámoltatás, a felelősségrevonás, az erő hangoztatása egyenként körülbelül egyötödnyi választópolgár képzeletét ragadta meg, míg arra, hogy kormányra kerülve a Fidesz nem bosszúállásra készül, csak alig néhány ember figyelt fel - olvasható a lapban. A lakosság harmada részben vagy egészben meghallgatta az Orbán-beszédet, négytizede a médiából szerzett tudomást róla, tizede hallomásból tájékozódott. A legáltalánosabban elfogadott nézet szerint - tartalmazza a cikk - Orbán évértékelője biztató, nyugodt és lényegre törő volt, és a pozitív jelzők közül egyedül a kompromisszumkészség tekintetében maradt az értékelés a közepes alatt. A beszédet egészében véve "háromnegyedre" értékelte az ország: a Fidesz-szimpatizánsok körében az "osztályzat" 4,2, míg az összes többi párt támogatói, illetve a párt nélküliek körében is hármas alatt maradt - tartalmazza a felmérés.
Újabb tüzérségi robbanótesteket találtak hétfő délelőtt Budapesten, a városligeti műjégpálya felújítása közben, a környéket háromszáz méter sugarú körben lezárták; a gránátok hatástalanítása és elszállítása 1,5-2 órát vehet igénybe - tudta meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztályától az MTI. A HM közlése szerint összesen tizenkét darab második világháborús szovjet és német aknavető-, illetve kisebb űrméretű páncéltörő lövedékeket találtak. Ezek közül három lövedéket a helyszínen semmisítenek meg, a maradékot pedig elszállítják a központi gyűjtőhelyre.
Mesterházy: Orbán politikai drogdíler
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor politikai drogdíler, aki évek óta szintetikus boldogságot árul. Mesterházy Attila ezt a kijelentését a miniszterelnök hétvégi, kötcsei beszédének egyik tanulságaként fogalmazta meg. Úgy látja: Orbán Viktor vasárnapi beszéde a kettős beszéd mintapéldája, a Fidesz elnöke ugyanis zárt körben mindig őszintébb, mint amikor a választópolgároknak mondja el a gondolatait. A szocialista politikus véleménye szerint a beszéd alapján egyértelmű, hogy csak október 3-a után derül ki az igazság, addig a kormány semmi olyat nem fog tenni, ami befolyásolja az ország hosszú távú jövőjét.
Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
Két feljelentés ügyében nyomoz a rendőrség a felsőzsolcai árvíz kapcsán, az egyiket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a másikat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja. Az egyik feljelentést egy felsőzsolcai lakos tette, a másikat a helyi önkormányzat fideszes képviselője, Milánkovich Ernő. A Borsod megyei rendőr-főkapitányság különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen folytatja a vizsgálatot. A Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság a felsőzsolcai Nagy Zoltán kárügyében nyomoz. Mindkét hatóságnál meghosszabbították a nyomozás határidejét.