A harmadik helyen végzett vasárnap a magyar válogatott a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kardcsapat Világkupa-versenyen. A budapesti Tornacsarnokban és Nemzeti Sportcsarnokban - a MOL Kupáért - rendezett versenyen 18 ország együttese indult el. A Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász, Decsi Tamás négyes a hiányos 32-es táblán nem vívott, majd a 16 között öt tussal verte a lengyeleket, a negyeddöntőben pedig néggyel az amerikaiakat. A fináléba jutásért a világbajnok románokon kellett volna túljutni, ez azonban nem sikerült, így az utolsó mérkőzésen a bronzérem volt a tét, melyet a magyarok a franciákkal szemben meg is szereztek.
A hazai vívók így két harmadik hellyel zárták a hétvégét, a szombaton véget ért egyéni Grand Prix-n ugyanis Iliász állhatott fel a dobogó legalsó fokára. "Jó eredménynek tartom, hogy két érmet szereztünk az év első GP-jén - kezdte értékelését Nébald György szövetségi kapitány. - Ahogy a versenyt felvezető sajtótájékoztatón is mondtam, nem volt egyszerű a helyzetünk, mert a hazai közönségnek és a szponzornak is meg kellett felelni, miközben a csapatversenyben a fiataloknak próbáltam lehetőséget adni. A londoni olimpiát szem előtt tartva ez az utolsó év, amelyben még lehet kísérletezni, aztán amikor élesbe fordulnak a dolgok, ilyesmire már nem lesz lehetőség. Ezzel együtt, amint azt pár napja jeleztem, a következő versenyen, Moszkvában Nemcsik Zsolt is benne lesz a csapatban. Hogy kinek a helyén, azon még gondolkodom. Iliász Nikolász két bronzérme nagyon kellemes meglepetés és remek eredmény, már csak azért is, mert ő még jövőre is juniorkorú." A döntőben, amelyben az elmúlt évi vb fináléjának két résztvevője, az olasz és a román válogatott küzdött meg egymással, csakúgy, mint Antalyában, ezúttal is utóbbi győzött. Eredmény: döntő: Románia-Olaszország 45-42.
Balszerencsés utolsó számmal a tizedik helyen végzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság hétfői férfi váltóversenyében. A magyarok a vívásban nem szerepeltek jól, a csapat hetedik lett. Az úszóváltóban a magyarok a 8. legjobb időt érték el, így összetettben a hetedik helyről várták a lovaglást, amelyet a kilencedikként zárt a csapat. A lövészetben a csapat jól kezdett, ám egy technikai hiba miatt elúszott a verseny, így a futásnál csak a tisztes befejezés volt a tét. A férfi váltóversenyt Fehéroroszország nyerte, megelőzve a Korei Köztársaságot és Oroszországot. Kedden a nők váltóversenyével zárul a világbajnokság.
Kedden rajtol a jégkorong MOL Liga
Kedden a romániai Csíkszereda-Steaua Bucuresti örökrangadóval, valamint három magyarországi mérkőzéssel kezdetét veszi a harmadik alkalommal kiírt jégkorong MOL Liga, a közös magyar-román bajnokság. A pontvadászat hétfői, felvezető sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a kilenc induló közül a címvédő Vasas, valamint a Dunaújváros, a Ferencváros, Miskolc, a Csíkszereda és a bukaresti csapat a legjobb négy közé jutást reméli, míg az Újpest, a Fehérvár, valamint a Brasso abban bízik, hogy bekerül a nyolcas rájátszásba.
Triatlon vb-döntő: minden készen áll a szerdai rajtra
A korábbi problémákon felülemelkedve minden akadály elhárult a szerdától vasárnapig tartó triatlon világbajnoki sorozat budapesti döntőjének sikeres megrendezése elől Lányi András, a hazai szövetség elnöke szerint. "Ilyen nagyszabású szabadtéri sportrendezvény még nem volt Magyarországon - jelentette ki Lányi a hétfői sajtótájékoztatón. - Ez persze áldozatokkal jár, így előre elnézést kérünk az útlezárásokért. De 200 millió ember láthatja élőben a versenyeket, s ezáltal gyönyörködhet Budapest szépségében, hiszen a Kopaszi-gátnál lesz az úszás, majd a versenyzők kerékpáron végighaladnak a rakparton, míg a futásra a történelmi belvárosban kerül sor."