Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte a vasárnapi kormányülésen, hogy véget akar vetni a Szíriával folytatott nyilatkozatháborúnak, és országa nyitott a béketárgyalásokra régi ellenségével. A több mint 60 éve egymással hivatalosan hadban álló két ország vezető tisztségviselői révén számos fenyegetést intézett a másikhoz az elmúlt héten, ami miatt félő, hogy elmérgesedik a viszony közöttük. "Izrael békemegállapodást akar kötni minden szomszédjával. Kötöttünk már Egyiptommal és Jordániával, és hasonlót akarunk kötni a palesztinokkal és Szíriával is. Remélem, most már nagyon hamar megkezdődhetnek a felújított tárgyalások a palesztinokkal, és készek vagyunk felújítani a folyamatot a szíriaiakkal is" - mondta a kormányfő.
Vona Gábor "az élősködő politikusokat" nevezte az egyik nagy problémának
A Jobbik elnöke Magyarország legnagyobb problémáinak "az élősködő politikusokat", a multinacionális tőkét és "a cigányság jelentős részét" nevezte egy választási gyűlésen csütörtökön Gyomaendrődön. Vona Gábor szerint, aki Samu Tamás Gergő, pártja országgyűlési képviselőjelöltje mellett is korteskedett, "mindaddig, amíg az élősködőktől nem szabadítjuk meg Magyarországot, addig akármilyen programokkal, tervekkel meg elképzelésekkel áll elő a kormány, a lyukas hordóba fogja hordani a vizet". Közölte: először a politikai bűnözéstől, az álláshalmozóktól, a korrupciótól kellene megszabadítani az országot.
Mesterházy azt ígérte, megvédik jelöltjeiket a rágalmazásoktól
Az MSZP elnöke azt ígérte a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tagjainak és rajtuk keresztül valamennyi jelöltjüknek, hogy meg fogják védeni őket a rágalmazásoktól. Mesterházy Attila Balatonszemesen a BÖK kétnapos találkozójának első napján, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a tanácskozás résztvevői aggodalmuknak adtak hangot a napokban a Győr-Moson-Sopron megyei Kónyban történtek miatt, ahol "Fideszhez közeli vagy velük szövetségben álló jelöltek arról beszélgettek (...) hogy hogyan lehetne megvádolni, megrágalmazni, befeketíteni jelölteket, csak azért, mert esélyesnek tartják őket".
Fidesz-KDNP: nyolcpontos javaslatcsomag a lakáshitelesek megsegítésére
Nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoztak ki fideszes képviselők a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére: megtiltanák például az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét. A devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítése a legsürgetőbb, ezért 8 pontos javaslatcsomagot állítottak össze, ezekből a kövejövőben törvényjavaslatok lesznek - közölte Tapolcán Rogán Antal és Kósa Lajos. Kósa Lajos hangsúlyozta, szeretnének konzultációt folytatni a lakáshitelesek egyesületeivel és a bankokkal, a parlamenti vitában pedig az ellenzék is hozzátehet ezekhez a javaslatokhoz.