A francia first lady megerősítette, hogy játszani fog Woody Allen következő filmjében. Az amerikai filmrendező az elmúlt hónapokban többször is beszélt arról, hogy minden álma Carla Bruni-Sarkozyvel forgatni. "Meghívott a következő filmjébe. Nem tudom, milyen szerepre, de igent mondtam. Mindent egy kicsit vakon csinálok, különben semmit sem csinálnék - árulta el a 41 éves francia elnökné a Canal+ kereskedelmi televízió hétfő esti műsorában, amelyben énekesnőként lépett fel. - Nem vagyok színésznő. Lehet, hogy nagyon gyenge alakítást nyújtok majd, de nem hagyhatok ki egy ilyen ajánlatot. Nagymama koromban majd elmesélhetem, hogy csináltam egy filmet Woody Allennel. Ez azért eléggé fantasztikus".
Azt is elárulta, hogy Woody Allen "szépen megkérte", hogy az ő filmje előtt mással ne forgasson. "Ha tényleg megvalósul, igazi élmény lesz számomra" - hangsúlyozta az egykori modell. Az amerikai filmrendezőt legutóbbi párizsi látogatásán, júniusban az Elysée-palotában látta vendégül az elnöki pár. Az ebédet követően Woody Allen úgy nyilatkozott, hogy minden álma Carla Bruni-Sarkozyvel forgatni. "Biztos vagyok benne, hogy csodálatos lenne. Karizmatikus jelenség, hozzászokott ahhoz, hogy közönség előtt jelenjen meg, bármilyen szerepet el tudna játszani" - vélekedett akkor a filmrendező.
Olaszországba is megérkezett a rétek, hegyek, vizek és a városok illatait követő turistautak divatja. A római tengerparton parfüm helyett tengerillat kapható. Mondd meg, milyen illatra találtál, és kitalálom, merre jártál. A franciaországi Provence-ban született az ötlet, hogy a virágzó levendularétek illatával csalogassák a turistákat. Versailles parkjában a tavaszi hársfa illatát kínálják a látogatóknak, Bourgogne-ban a szüreti must illatát. Az ötödik érzékhez folyamodtak az apró francia városok egyre nehezebben fenntartható idegenforgalmuk fellendítésére. Nemcsak látvánnyal, gasztronómiával, hanem illattal is vonzani igyekeznek a turistákat, és az adott vidék jellegzetes illata haza is vihető.
Kylie Minogue ösztönöz leginkább a mellrákos sztárok közül
A popsztár Kylie Minogue végzett az élen azon az internetes szavazáson, amelynek segítségével a leginkább inspiráló mellrákos sztárt kereste egy brit cég. Az online szavazást szervező Amoena elnevezésű, mellműtét utáni ruházatot gyártó vállalat 1000 nőt kérdezett meg arról, hogy melyik érintett hírességet érzi a legnagyobb hatásúnak. A 42 éves ausztrál énekesnőnél 2005-ben diagnosztizáltak emlőrákot, majd mellműtéten és kemoterápián esett át. Minogue nyíltan és őszintén beszélt arról, hogy miként küzdött meg betegségével. A listán az énekesnő mögött végzett a néhai Linda McCartney és Olivia Newton-John.
Magdolna hercegnő a svéd férfiak álma
Magdolna hercegnő a svéd férfiak szívének elrablója: a királyi család sarja még egy Bond-lányt is maga mögé utasított egy közvélemény-kutatás eredményei szerint. A Pfizer gyógyszergyártó cég által készített vizsgálatnak a svéd férfiak szexuális vágyai és problémái voltak a tárgya. A közel kétezer, húsz és nyolcvan év közötti férfi részvételével zajló közvélemény-kutatás eredményei szerint a legtöbben a 28 éves svéd hercegnőt nevezték meg válaszul arra a kérdésre, hogy "melyik ismert svéd nőt vennék feleségül vagy élnének vele tartós kapcsolatban?".