Nem talált vevőre egy árverésen Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia elnök feleségének még modellként 1993-ben készült aktfotója, miután senki sem kívánta megadni a legalacsonyabb elfogadható árat sem. Michel Comte divatfotós felvételét a Piasa aukciósház bocsátotta kalapács alá 4000 eurós kikiáltási áron egy német gyűjtő megbízásából, és 6000 és 9000 euró közötti összeget remélt érte. Miután a legnagyobb felkínált ár - 5800 euró - alatta volt az eladó számára elfogadható legalacsonyabb összegnek, nem került sor az üzletre. 2008 áprilisában egy másik Bruni-aktfotó a költségeket is beszámítva 91 ezer dollárért kelt el a Christie's aukciós háznál New Yorkban.
Két hónappal a francia elnök és Carla Bruni házassága után a fotó a szokásosnál nagyob érdeklődést váltott ki mind a médiában, mind a műgyűjtők körében.
Olaszországba is megérkezett a rétek, hegyek, vizek és a városok illatait követő turistautak divatja. A római tengerparton parfüm helyett tengerillat kapható. Mondd meg, milyen illatra találtál, és kitalálom, merre jártál. A franciaországi Provence-ban született az ötlet, hogy a virágzó levendularétek illatával csalogassák a turistákat. Versailles parkjában a tavaszi hársfa illatát kínálják a látogatóknak, Bourgogne-ban a szüreti must illatát. Az ötödik érzékhez folyamodtak az apró francia városok egyre nehezebben fenntartható idegenforgalmuk fellendítésére. Nemcsak látvánnyal, gasztronómiával, hanem illattal is vonzani igyekeznek a turistákat, és az adott vidék jellegzetes illata haza is vihető.
Kylie Minogue ösztönöz leginkább a mellrákos sztárok közül
A popsztár Kylie Minogue végzett az élen azon az internetes szavazáson, amelynek segítségével a leginkább inspiráló mellrákos sztárt kereste egy brit cég. Az online szavazást szervező Amoena elnevezésű, mellműtét utáni ruházatot gyártó vállalat 1000 nőt kérdezett meg arról, hogy melyik érintett hírességet érzi a legnagyobb hatásúnak. A 42 éves ausztrál énekesnőnél 2005-ben diagnosztizáltak emlőrákot, majd mellműtéten és kemoterápián esett át. Minogue nyíltan és őszintén beszélt arról, hogy miként küzdött meg betegségével. A listán az énekesnő mögött végzett a néhai Linda McCartney és Olivia Newton-John.
Magdolna hercegnő a svéd férfiak álma
Magdolna hercegnő a svéd férfiak szívének elrablója: a királyi család sarja még egy Bond-lányt is maga mögé utasított egy közvélemény-kutatás eredményei szerint. A Pfizer gyógyszergyártó cég által készített vizsgálatnak a svéd férfiak szexuális vágyai és problémái voltak a tárgya. A közel kétezer, húsz és nyolcvan év közötti férfi részvételével zajló közvélemény-kutatás eredményei szerint a legtöbben a 28 éves svéd hercegnőt nevezték meg válaszul arra a kérdésre, hogy "melyik ismert svéd nőt vennék feleségül vagy élnének vele tartós kapcsolatban?".